 |
 |  |
Kutyakommandó
Ami a lényeg, h pénteken lekommandóztam 1 kiskutyust!
2005. április 18. - rokakoma
Ez a következőkből állt. Több napos megfigyelés, etetés és beetetés. Megtévesztés és reményvesztés. Majd az alkalmas pillanatban megtámadás, elfogás!
Volt itt ugyanis egy kb. 2 hónapos kutyus, akit valószinűleg elég csúnya körülmények között rakhattak ki, és beköltözött a szomszéd autólejaró alatti csatornájába.
Baromira félt mindenkitől, ha 20m-ről meglátott 1 embert, akkor már menekült is vissza. Ennek az lett a vége, hogy mindenféle felderítő és kommandó alakulatok jöttek egész nap a környékről, és próbálták levadászni. Szegény kutyus (a továbbiakban Tódor, a név is az egyik szomszédtól ered, Kóbor Tódor után) csak mégjobban megijedt. Több kajája volt már, mint nekünk nagybevásárlás után. Gyakorlatilag lehetetlen feladattá vált kicsalogatni, finom kis házikolbászunkra sem bukott rá, pedig 2 órát ültem ott egyedül, hogy az alkalmas pillanatban lecsapjak rá.
4-5 nappal később aztán amikor éppen nem volt itt senki, akkor kimerészkedett, és én elfoglaltam a csatorna bejáratát, (ez egy látványos momentum volt) így nem tudott visszamenni :) Láttam is a kétségbeesést és felismerést Tódor szemében, hogy "Hoppá! Ezt most benéztem."
Némi segítséggel (1 szomszéd 3 utcanyira) aztán, amikor már nyüszítve, ugatva stb. próbált visszamenni, akkor nem túl kiméletesen elkaptam, aminek az lett a vége, hogy jól megharapott, de elkaptuk!!!
...
Pár órával később elmentem tetanusz oltásra, ami aztán úgy hanyatt vágott hétvégére, mint kalászt a kombájn. Egy szó mint száz, se járni, se semmit nem tudtam, és meg jól be is lázasodtam.
Eljött hát a hétfő, irány az ÁNTSZ, hogy veszett vagyok-e? (Ők meg nem ismernek szerencsére) Papír írás, fejtágítás, uccu haza! Elmegyek az új gazdihoz, akik közben elvitték állatorvoshoz, és egy kiadós mosásban is részesítették. Egész kutya kinézete lett...
Becsöngetek, kinyitják. Kijön egy valaki, kb. 150 mély ember. Ránézek, mondom K. Edinát keresem. Erre Ő: Én vagyok! Pislogok, mint pocok a lisztben, mondom magamban: "Ne mááá! Ez tuti fiú..." (kb. 10 éves)
Mindegy, túltettem magam a (akkor még nem sejtett, de csupán az első) megrázkódtatáson (pedig már tudtam, Ő Tódor új gazdija) Aztán kijött fater, kicsit csámpásan, célzóvíznek éppen híján volt szerintem. Mondom, hogy az a szitu, hogy el kene vinni a kutyust a hatósági állatorvoshoz, mert ha nem akkor engem beoltanak, amit nem kéne erőltetni, és csak az a muki adhat erről papírt. Erre nagy fehér főnök megszólal: "Háát én nem hiszek ezekben a hatósági izékben!" Ekkor kezdtem el vakarni a falat kínomban...
Majd közölte a kiscsaj: amúgy sem érnek erre rá, mert "Elutazunk!. Majd csak 2 hét múlva." Mondom az sem fasza, mert hogy 14 napon belül 3-szor kell elvinni. Itt lepergett előttem az életem, és hóhéraim előtt állva, akik épp aláírták kivégzésemet, elgondolkoztam sokmindenen.
Kb. fél órát magyaráztam nekik, hogy ez nem hit kérdése, hanem kötelesség, meg bürokrácia, meg muszáj, meg akkor én meghalok, meg stb. (na jó kicsit túldramatizáltam) Erre beszól a kiscsaj, hogy az állatorvos asszonta, hogy meg nem lehet beoltani veszettség ellen, mert csak 2 hónapos. Immáron megtört emberként álltam ott, hogy értsék meg! Engem kell beoltani!!!! ÁÁÁÁÁ!!!!
Végül megnéztük a kutyust, erre kiderül, hogy elnevezték Zorrónak. (Bár majdnem kiadnak egy Z-betűt a kezemen a sebek)
Kifelé menet, kissé reménykedve, hogy talán elviszik a kutyust (mert nekem nem hagyták), nem volt más hátra, mint hogy jó nyaralást kívánjak nekik. Erre a fehér főnök közli, hogy "Ááá, nem nyaralás lesz az, csak a feleségemet kisérem el egy konferenciára." Ránéztem a kiscsajra és összeállt a kép. Ekkor kínomban már elröhögtem magam, de addigra szerencsére kiértem.
Szegény Tódor, hova kerültél...
2005. április 20.
A törénethez hozzárartozik, hogy végül elvitték állatorvoshoz, bedobták nekem a papírt, úgy tűnik minden okés, rendesek voltak. Ja és a kiscsaj tényleg a lánya, nem a felesége :)
|
 |
|
|
|