 |
 |  |
a magnószalag
Hányadika van, mi történt és van-e barátnőm?
2006. szeptember 30. - rokakoma, esztergomi kórház
Ismét kénytelen vagyok emlékeim hiányában, mások elbeszéléseire hagyatkozni, de ezúttal kevésbé vidám okokból. Történt ugyanis, hogy némi balesetet szenvedtem. Na szóval, hol is tartottam? Ja igen, hogy balesetet szenvedtem. De mikor? Hányadikán?
Történt ugyanis, hogy egy vadbarom siklóernyős nekem szállt teljes gázzal, és jól tarkón rúgott, feltételezem úgy 20-30 km/h-s sebességgel. Mikor? Hol? Nem emlékszem. Persze rám sem kiabált meg semmi, hanem csak letarolt. Mondanom sem kell, hogy másnap a kórházban úgy ébredtem, mint akin egy teherautó ment át. De visszatérve: "Hol vagyok, mi történt? Fáj a hátam! Tudom mozgatni a lábujjaimat, az jó hír ugye?" Ismételgettem állítólag fél percenként. Persze kaptam választ, de továbbra sem tudtam, hogy hol vagyok és mi történt. Kellene a fejem alá valami támaszték, de nem adnak, hogy ne mozogjak. Hál' Istennek tudom mozgatni a lábujjaimat, ez jó hír ugye?
Mindez kb. f6 tájékán lehetett, majd 10 perc tanakodás után rájöttek az emberek, hogy én onnan felkelni nem fogok, úgyhogy hívták a mentőt. Állítólag vákuum ágyban vittek le 6-an a hegyről. A mentősök gerinctörésre és agyzúzódásra gyanakodtak. Esztergomban kötöttünk ki, ahol egyből vittek a röntgenbe, aztán szerencsére kiderült, hogy nincs gerinctörésem, így felkelhettem, és járkálhattam a saját lábamon.
Na jó, de hol vagyok, hányadika van, mi történt, van-e barátnőm? Volt az új kérdéssor amit 5 percenként ismételgettem. Egy srác bejött velem a mentővel, kérdeztem ki ő, mondta Zsiga. Miután lábra álltam, találkoztam egy gyerekkel, kérdeztem ki ő, mondta Zsiga. Aztán nyomoztam a cuccaim után, kiderült egy srácnál van a telefonom, kérdeztem ki ő, persze őt is Zsigának hívták. Ekkor megkérdeztem, hol vagyok, hányadika van, mi történt, és van-e barátnőm. Gondolom válaszolt, de hogy mit...? Végül is mindegy, mentem tovább, hátha valaki tudja.
Ezután volt állítólag egy neurológiai vizsgálatom, amiből fényképszerű emlékek hétfő délután, egy újabb vizsgálat alkalmával jöttek csak vissza. A lényeg, hogy totálisan leégtem. A kezeimet nem bírtam tartani, leestek úgy, hogy nem is éreztem. Nem tudtam hányadika van, és úgy általában semmiről sem volt fogalmam sem. Visszamentem.
Visszaérve összefutottam Gabival, na őt azért felismertem, meg volt ott egy srác. A srácnak bemutatkoztam, ő Zsiga volt. Kérdeztem hányadika van, meg mi történt, meg ő kicsoda, meg van-e barátnőm. Persze ezeket Gabitól is megkérdeztem. Elmondták, aztán még bemutatkoztam néhány embernek, és próbáltam kideríteni hányadika van. Közben érkezett egy srác a saját lábán, baromira fájlalta a fejét. Csak tudnám mindez hol történik épp! A srácra még később visszatérek.
Ezután jött még egy CT meg EKG vizsgálat. Az első nem fényképszerű emlékem, talán a CT vizsgálat, de onnan is kb. csak 2-3mp van meg. Visszamentem, Gabi mondta, hogy semmi bajom. Ezután megkérdeztem hányadika van, meg mi történt, és van-e barátnőm, ha van, hogy hívják. Ja meg volt ott néhány ember, azoknak bemutatkoztam, meg persze Zsigának is, majd megpróbáltam kideríteni, hogy hányadika van, és mi történt.
Kaptam egy szobát, bementem, lecuccoltam, ketten voltak bent, 1 faszi akinek bemutatkoztam, de már rutinból mondtam neki, hogy holnap újra be fogok mutatkozni, így is lett. Továbbá 1 srác meg bekötött fejjel feküdt, mellette a szülei. Kijöttem, dumáltam Gabival, meg egy sráccal, később kiderült a srácról, hogy Zsigának hívják, és ő ütött el, vagy inkább le. Megkajáltunk, lefeküdtem aludni. Gabi is, meg Zsiga is bent töltötték az éjszakát, ezúton is köszönöm nekik.
Éjjel 4 körül felébredt a bekötött fejű srác. Kérdezte, hogy hol van, mi történt? Mondom tudtommal agyrázkodásod volt, és kórházban vagy. Mondta jó, és kérdezte mi történt....
Viccet félretéve: agyrázkódásom volt, kaptam vmi bogyót a neurológustól, hogy beinduljon a kis agyam újra. Vicceske voltam, de sajnos a dolog félig sem vicc. Remélem semmi maradandó nem lesz. Ami pedig az ismerőseimet illeti, mindenkinek köszi minden segítséget, de sajnos azt kell, hogy mondjam, (szerencsére) az emberek nagy részének fogalma sincs, hogyan kell kezelni az ilyen helyzeteket. Senkinek nem kívánom, hogy mozgassák potenciális gerinc sérüléssel, vagy viccelődjenek azon, hogy azt sem tudja kicsoda, vagy az anyja felhívja, és egy idegen vegye fel a telefont, aki közli, hogy a gyereke éppen gerincröntgenen van, vagy rájöjjön ki az, aki le sem szarja, ha bajban van.
|
 |
|
|
|